12 évesen ismerkedtem meg a társastánc/versenytánc világával, amely azonnal magával ragadott. Sok szép eredménnyel a hátam mögött úgy döntöttem, hogy tudásomat másoknak is szeretném átadni. 2014 óta tanítok itt, a T-Klubban, és 2020 óta a tánciskola szakmai vezetőjeként is tevékenykedem. Célom, hogy minél többen megismerjék és megszeressék e gyönyörű műfajt. Örülök, hogy tánctanárként részese lehetek annak a csodás folyamatnak, hogy a bátortalan jelentkezőkből, kreatív és magabiztos táncosok válnak.
Székely Norbert
10 éves korom óta táncolok – azóta a tánc az életem szerves része.
Versenytáncosként többszörös bajnoki címet szereztem, az elmúlt években pedig már elsősorban az oktatásra helyezem a fókuszt.
Hiszek abban, hogy a tánc nem csupán mozgás, hanem egy út önmagunkhoz, az önkifejezéshez – és ezáltal az örömhöz is.
Szeretek látni másokat fejlődni, és tudni, hogy ezzel én is hozzájárulhatok valami értékeshez.
Célom, hogy tanítványaim magabiztosabban mozogjanak a parketten – és a tánc által akár az élet más területein is.
Mizsér-Fülöp Zsuzsanna
A társastánc gyermekkorom óta végigkísérte az életemet és már nagyon korán megfogalmazódott bennem, hogy mindezt nem csupán megélni, de széles körben továbbadni is szeretném. Pályafutásom során számos élmény és eredmény erősítette meg bennem ezt az elhatározást és inspirált arra, hogy folyamatosan képezzem magam annak érdekében, hogy mind táncosként mind táncoktatóként minőségi és hiteles tudást tudjak átadni.
Matyi Máté
7 éves koromban csöppentem a tánc világába, és egyből megszerettem. 18 éven át versenytáncoltam 10 táncban, ezen időszak alatt magyar bajnoki, országos versenyeken mérettettem meg magam. Nemzetközi versenyeken is képviseltem hazámat kimagasló eredményekkel. A tánc megtanított a kitartásra, pontosságra, alkalmazkodásra. Ezáltal a táncművészeti diplomám mellett párhuzamosan megszereztem a villamosmérnöki diplomát is.
Oktatóként a fő célom, hogy a zene és a tánc útján teljesebbé tegyem tanítványaim életét, és a rohanó világban az akadályokat könnyebben le tudják küzdeni.
Várnai Zsófia
Általános iskolás koromban ismerkedtem meg a társastánccal. Teljesen rabul ejtett, már akkor tudtam, hogy felnőtt koromban is ezzel szeretnék foglalkozni.
Több éve oktatok már társastáncot, célom, hogy minél több ember megismerje és megszeresse ezt a műfajt.
Mizsér Tamás
Gyermekkorom óta életem egyik legfőbb alkotóeleme a tánc, melyet még mindig aktívan űzök. Háromszoros Magyar bajnoki ezüstérmes, háromszoros világbajnoki és kétszeres Európa-bajnoki középdöntősek vagyunk partneremmel latin kűr kategóriában, 2020-ig bezárólag magyar válogatott sportolók.
Imádom a mozgást gyakorlatilag minden formájában. Óráimon nagy hangsúlyt fektetek a lépések mellett a mozgáskoordináció fejlesztésére és a tánc személyiségfejlesztő hatásaira, partnerrel való kapcsolatra, aktív figyelemre. Hálás vagyok, hogy 2015 óta a hivatásomnak élhetek és mikor nem magamat fejlesztem, akkor másoknak adhatom át a tudást.
